Erről az esetről azonnal az Indul a bakterház című örökzöld mű idevágó jelenete jutott az eszembe. Valami ehhez hasonló mozgása volt a hölgynek is, mint az állítólagos kísértetnek a filmben. Diego mondja:
Bambi vetette magát az autó elé. Szerencsére az éles kanyar után nem volt nagy a sebesség, de így is 50-nel történt az ütközés. Telibe középen, ahogy kell. :-( Szembe jövő autó vakít, az állat meg a szalagkorláton át ugrott az útra. A sötétből jelent meg, reakcióidő nem volt.
A hóátfúvásban az a kellemetlen, hogy akkor is támad, amikor fentről már nem esik a hó. Szikrázó napsütés, száraz utak, aztán hirtelen jön egy szakasz, ami szerencsés esetben erős lassítást kíván, vadabb esetben pedig járhatatlan. A 33-ason autózva az enyhébb változattal találkoztam, de mégis akad, akinek ez is elég egy balesethez.
Őszinte leszek: amióta valamelyik kezelendő elmebeteg kitalálta, hogy a sárgán átgurulás is büntethető legyen, azóta nagyon figyelek. No nem az útra meg a környezetemre, hanem minden egyes lámpán áthaladás előtt körülnézek, nincs-e rendőr. Mert ha véletlenül sárgán csúsznék át (amit eredetileg ugye erre találtak ki), és épp üres a kassza (értsd: kényszerű bevétel-termelés a mai [...]
Szegény tanuló ezúttal jól megkapta a leckét. A közlekedésben nincs pardon. Aki állat, az is marad. Vadbarmok bárhonnan, még a derült égből is érkezhetnek. Ezen a videón a jól megfigyelhető a tapló rutinos autós viselkedése a tanulóval szemben. “Jajj, ez a T biztos lassan szöszöl majd, nehogymá’ elém kerüljön, elsőbbségadás letojva, enyém az út!” Úgy [...]
Most már csak számozom őket. Ő lenne a hatodik, akit itt láttam furán viselkedni az elmúlt, kevesebb, mint 1 év alatt. Újra egy gyöngyszem a keszthelyi ominózus útszakaszról. A szutyukis kényelmesen autókázott a járdán, párhuzamosan az úttal. Vajon miért? Honnan hova tartott? Ezmiez? WTF?
A Jediknek van egy olyan tulajdonsága, hogy előre látják a közeli jövőt, így gyorsabbak a reflexeik. Teljesen egyértelmű, hogy a videóban szereplő emberke is Jedi lovag. Sőt, még az is kiderül, hogy valószínűleg ittas/beszívott/begyógyszerezett/bekábult* is, mivel képtelen az egyenes haladásra. Lehet, hogy elhagyta az erő? Diego mondja:
Csak egy kis csínytevés, vagy tényleg kiesett egy csavar? Az elsőbbség adás kötelező táblából mindenesetre egy veszélyt jelző tábla lett. Talán ez a csavarhiány nem akkora baj, mint amikor 1993. február 12-én reggel az akku hiányzott a készülékből. Diego mondja:
Épp Gyöngyösön haladtam keresztül, enyém a főútvonal. A jobbról érkező Suzukiban látom, hogy a sofőr néz. Bele az arcomba, vagy rosszabb esetben a Trafic egyik – neki fejmagasságban lévő – lámpájába. Reménykedem, hogy megérti ezt a bonyolult helyzetet, amit számára egy háromszög-forma tábla is segít értelmezni.
Tökéletesen pofátlan, ahogy azt kell. Azt hiszem, erre a típusra mondja ezt egy kedves barátom (aki hisz a természetes kiválasztódásban): “Először azt gondolja, hogy nem vonatkoznak rá az ország törvényei. Aztán azt, hogy a fizika törvényei sem. Végül átmegy rajta egy vasérccel megrakott tehervonat.”
Csak mert én vagyok a kisebb/alacsonyabb/könnyebb? Csak mert neki terepjárója van? Csak mert nem a Lujzával voltam? Csak mert akkor biztosan nem tudok az oldalára díszlécet hasítani a szögvas lökhárítómmal? Nem intettem neki, hogy mehet előttem, nem engedtem magam elé, viszont látványosan megtapsoltam a mutatványát. Nem tetszett neki, láthatóan fel volt háborodva. Érdekes, ha a [...]
Sötét este bringával elég veszélyes egy nagy forgalmú főúton a közlekedés. Nekik valószínűleg ez nem volt elég kihívás, lámpa és láthatósági mellény nélkül tetézték a bajt. Egészségükre váljék!
Bringás, szemben a forgalommal. Kanyar, szemből érkező autó. Címszavakban ennyi, többet nem is írok, mert az nyomdafestéket (monitort) nem tűrő lenne. Csak annyit még, hogy innen üdvözlöm azt a kedves Bikalra tartó úriembert.
Kaposváron egy kereszteződés közepén állóra fékezett egy mazsolavadász. Vajon miért? Persze mi is megálltunk, mert zebra volt, hátha valaki az úton van előtte, de nem. A gyalogosoknak piros volt. Vajon mi történhetett? Kapott egy kövér dudát is az idióta. Amúgy utána még kilométereken keresztül haladt tovább egyenesen. Mikor utolértük, jól megnéztük, de nem volt felháborodott [...]
A sötétben egy világítás nélküli vontatásba botlottam. Az első autónak volt világítása, azonban a vontatott azt tökéletesen eltakarta. Mintha néha fel-fel villanna a vontatott lámpája. Ilyen esetben igazán akaszthattak volna valami viharlámpát. Nem vagyok nagy hozzáértő, de szerintem így még vontatottként sem lehet a forgalomban részt venni, arról nem is beszélve, hogy baromi balesetveszélyes.
Mukkernek egy igen érdekes jelenséget sikerült megörökítenie. Lássuk hogyan élte meg.
Értem én, hogy nem jött senki, meg hogy szűk az a bejáró*, és biztos e miatt kellett nagyobb ívet venni. Na de ekkorát? Előbb jelzett jobbra, majd kezdett áttérni a bal sávba. Ha egy picit gyorsabb vagyok, joggal kezdhettem volna az előzését balról, de akkor meg ugye… Lassan már oda jutunk, hogy aki svájci frankban [...]
Éppen kezdődő hószállingózás, de a bringa még átcsúszik a piroson. Közben szemből is érkezik egy közlekedéstudós, hogy érdekesebb legyen a mozi.
Diego békésen autózgatott, közben szépen ráesteledett, a Smarty meg csak forgott-forgott…
LazySoft felvételéhez túl sokat nem lehet hozzátenni. Sajnos nyugodtan bélyegezhetjük szokásosnak a jelenséget, a külvilágról láthatóan tudomást sem vevő, belső sávban botorkáló közveszélyt. Ilyenkor mi a teendő? LazySoft jobbról előzött (mellesleg én is ezt tettem volna), de ugye az is tilos. Ilyenkor az őrült mögött kell menni 60-nal a végtelenbe?
Diegonak egy rövid megbeszélést sikerült felvennie két BKV sofőr között. Elsőre semmi furcsa nincs a dologban. Viszont onnantól kezd érdekes lenni a történet, ha még azt is hozzátesszük, hogy a megbeszélés egy-egy busz vezetőfülkéjéből történt, a forgalmat feltartva.
Diegonak egy lámpa értelmezésére képtelen autóst sikerült megörökítenie. Vajon mit is olyan nehéz megérteni ezen a lámpán? Aki egyenesen menne, annak szabad, a többieknek pihenj! Jó bonyolult. Kaposváron is tudok egy ilyen lámpát (a “leg”központi lámpa után keleti irányban haladva), ahol az egyenes kiegészítő lámpán zöld, a többieknek piros. Egyszer ott a fordítottja történt velem, [...]
Diego egy csodás manőverbe botlott. Szinte mindennapi látvány, a picit sietek, most ide befúrok, irányjelzőt nem használok, mert az a gyengék menedéke és különben is nagy drága autóm van, enyém az út. Tockos az ilyennek? Naná! :-)
Diego egy bevásárlóbajnokot kapott lencsevégre. Áááh, ott van még egy hely, menjünk át oda, hisz az közelebb van a bejárathoz 3 lépéssel. KRESZ szabályok, behajtani tilos, kötelező haladási irány, egyirányúság ezek mind mind huszadrangú dolgok, hiszen a család éhes otthon, sietni kell. Még szerencse, hogy nem az autópályán történt mindez 5x ekkora sebességgel…
Állatok mindenhol vannak, pláne az utakon. De most az egyszer nem azokra az állatokra kell gondolni, hanem az igaziakra. Igaz azok is tudnak balesetet okozni, elég csúnyákat. Nekem nem kell annyira félnem, a Lujzában szerencsére sokkal jobbak az esélyeim. Szerencsére: még nem kellett kipróbáljam, de nem is akarom. Mindezek ellenére nagyon szoktam figyelni. Igazi ellenfél [...]
Legfrissebb hozzászólások